Vajon összeillenek-e partnerével?

Tudni szeretné, hogy ki lesz az igazi és a végső nagy szereleme? Vagy csak szeretné megtudni, hogy a megfelelő ember mellett ébred-e fel reggelente? Vajon érdemes-e erőt és energiát fektetni jelenlegi kapcsolatába, vagy azt inkább az igazi keresésére kellene fordítania? Az igaz szerelem csupán egyetlen kattintásra van Öntől!

Kipróbálom

SzámmisztikaA számok bűvöletében

A számmisztika eredete egyes források szerint az ókori Egyiptom, más nézetek az ókori görögöktől, ezen belül is Püthagorasztól eredeztetik. A számmisztika szerint minden számnak belső jelentése van, és minden jelenség leírható egy számmal. Kalkulátorunk alapja a számmisztika egyik ága, a névnumerológia, mely szerint minden betűhöz társítható egy szám, így a neveknek is megvan a maguk számmisztikai jelentése!

JátékÖsszeillenek?

Nem kell mást tennie, mint megadni a saját nevét és a szíve választottjáét, majd kalkulátorunk azonnal kiszámolja Önnek, hogy mennyire illenek össze. Beírhatja csupán a keresztnevüket is, de minél pontosabb nevet ad meg, annál pontosabb lesz az eredmény is. Nyugodtan használhat beceneveket is, hiszen az egyedi elnevezések tovább tökéletesítik a precíz végeredményt. Célszerű azt a nevet beírnia, amely társáról először az eszébe jut, esetleg amelyiken szólítani szokta.

Az így kapott százalékos érték jól szemlélteti, hogy mennyire tudnak egymásra hangolódni. Ideje hát eloszlatni a felesleges kételyeket!

JósainkMi vár Önre a szerelmi életében?

Szeretne többet megtudni arról, hogy mire számíthat a szerelem terén? Jósaink között többen is szakértői a párkapcsolatoknak, és a legkülönfélébb módszerek segítségével tudnak válaszolni felmerülő kérdéseire. Válassza ki az Önnek legmegfelelőbb jósunkat, vagy keresse az Ön számára már jól bevált személyes tanácsadóját, és tudjon meg mindent szerelmi élete alakulásáról! Ne bízza a véletlenre boldogsága alakulását, a tökéletes társ Önnek is jár!
Kincső
Elérhető
Kincső

“Hittel tedd meg az első lépést! Nem kell hozzá látnod az egész lépcsőt, csak az első lépcsőfokot.”

Elérhető Hívjon most! 06 90 60 27 27 Mellék 311 Kattintson ide a híváshoz!

Kincső

“Hittel tedd meg az első lépést! Nem kell hozzá látnod az egész lépcsőt, csak az első lépcsőfokot.”

Gyermekkorom óta vonzottak a mélységek és a magasságok. Fizikai, lelki szinten egyaránt.  Mindenben, mindenhol, de legfőképpen önmagamon belül. Az egyensúly megtalálásához rengeteg megtapasztalás és felismerés vezetett. Önmagam megismerése közben fokozatosan alakult ki bennem az igény, hogy másoknak is megmutassam, merre induljanak, hogy teljesebb, boldogabb életet élhessenek.

Azonban azt is megtapasztaltam, hogy csak akkor tudok segíteni, ha a készen állsz  a változásra, és megteszed az első lépést önmagadért. A folyamatos tanulás, a befelé és másokra figyelés által kialakult bennem egy készség, amely segítségével látom, érzem, hol vannak elakadások, hárítások, blokkok, amelyek akadályozzák, hogy összhangban legyél önmagaddal, megtaláld a neked szánt utat.

Módszerek, technikák, eszközök amelyeket használok: Energetikai állapotfelmérés, természetgyógyászat, csakraelemzés- és terápia,energiagyógyászat- és diagnosztika, mély meditációban történő probléma kezelés és félelem oldás, neurolingvisztikus programozás, vizuális technikák tanítása a mindennapok sikeréért, spirituális választerápia avagy mit üzenek az Angyalok,  Enneagram, Tarot, Cigánykártya, Angyalkártya, inga, sorselemzés….

 Ha szeretnél többet megtudni önmagadról, párkapcsolatod alakulásáról, gyermekeidről, egészségi állapotodról, a jövőd lehetséges történéseiről, hívj bátran! Legjobb tudásom szerint segítek neked.

 Ha felkeresel, választ kaphatsz a következő kérdésekre:

- Hogyan lehetnél EGÉSZségesebb?

- Állandóan konfliktusokba keveredsz a családban és a munkahelyeden és nem érted, hogy miért? Lehet, hogy  rosszul használod az energiáidat. Ismerd meg fizikai, érzelmi, szellemi terhelhetőséged!

- Szeretnéd tudni, milyen munka, sport, hobbi való Neked?

- Szeretnéd megérteni önMAGadat, jobban elfogadni mások viselkedését?

- Gyermeked hiperaktív, lusta, válogatós, rossz alvó, önző, figyelmetlen, túl érzékeny? Hibák vagy elfogadásra váró adottságok?

Ne feledd, a jövőd nincs készen, te  alakítod és kihozhatod belőle a legjobbat!
Oláh Mária
Elérhető
Oláh Mária

Buddhista halottlátó, kártyajós. Szakterülete az asztrológia, kártyajóslás, mágia, Feng-shui és a szimbólum terápia.

Elérhető Hívjon most! 06 90 60 27 27 Mellék 323 Kattintson ide a híváshoz!

Oláh Mária

Buddhista halottlátó, kártyajós. Szakterülete az asztrológia, kártyajóslás, mágia, Feng-shui és a szimbólum terápia.

Gyermekkoromtól más voltam mint a korosztályom, amiből sok kellemetlenségem is volt. Mindig megéreztem, ki az őszinte és ki nem, ezért már gyermekkoromban sem engedtem közel magamhoz a hamis gyerekeket. Az évek folyamán egyre jobban kialakult bennem ez az érzés.

1996-ban kezdtem ezotériával foglalkozni. 1997-ben, gyermekeim születésétől már nem volt kérdés ,hogy hivatásként fogom végezni a jóslást.

A mai napig nagy örömmel tölt el a munkám, minden nap újabb kihívás az életemben, hiszen bármennyire hasonlónak tűnnek is az esetek mégis mindegyik más.

Minden emberrel másként kell foglalkozni. Az emberek tanítottak meg a türelemre, hogy mindenkit olyannak fogadjak el amilyen. Nem célom a hozzámfordulók megváltoztatása.

Én is tanulok minden egyes esetből. Az életem végéig tudom fejleszteni a tudásomat a hozzámfordulóknak köszönhetően.

Szakterületem az asztrológia, a kártyajóslás, a mágia, a Feng-shui és a szimbólum terápia. Meditációs gyakorlatokat is vezetek és már vagy nyolc éve foglalkozom halottlátással.

Végzettségeim: Buddhista főiskola asztrológia szak, Reiki mester tanár, Gyógypedagógia.

 

Abrilla
Elérhető
Abrilla

Cigánykártyával dolgozik és a tisztánlátás képességét is alkalmazza. Képességeit családi örökségként hozta magával.

Elérhető Hívjon most! 06 90 60 27 27 Mellék 410 Kattintson ide a híváshoz!

Abrilla

Cigánykártyával dolgozik és a tisztánlátás képességét is alkalmazza. Képességeit családi örökségként hozta magával.

Képességeimet családi örökségként viszem tovább, anyám és nagyanyám is rendelkezett tisztánlátó képességekkel, melyeket én megörököltem.

A kártyavetést is tőlük tanultam, kora gyerekkoromtól látom és érzékelem a halott lelkeket. Sosem volt kérdés, hogy ezt a segítő utat kell járnom életem során.

Később éreztem, hogy tanulnom kell és továbbfejleszteni különleges képességeimet. Így találtam meg Odin Boszorkány Nagymestert, akinek a tanítványa lettem, és akitől a mai napig tanulok.

Ezekkel a képességekkel szeretnék segíteni a hozzám fordulóknak. Cigánykártyával dolgozom és a tisztánlátás képességét is alkalmazom. A mágiát is segítségül hívom.

Forduljon hozzám bátran, bárhol legyen az életben elakadás. Legyen szó átok- vagy rontáslevételelről, oldásokról vagy párkapcsolati problémákról, esetleg karrierépítésről az élet minden területén, ahol sikert szeretne elérni.

A lehetetlent azonnal megoldom, a csodákra azonban pár napot várni kell.

Angyalszem
Elérhető
Angyalszem

Atlantiszi fényjáró. Válságban irányt mutat, segít megtalálni a helyes utat! Teomágusként és orákulumként a fényben jár.

Elérhető Hívjon most! 06 90 60 27 27 Mellék 590 Kattintson ide a híváshoz!

Angyalszem

Atlantiszi fényjáró. Válságban irányt mutat, segít megtalálni a helyes utat! Teomágusként és orákulumként a fényben jár.

A szem mindent tisztán lát!

Teomágusként és orákulumként a fényben járok. Fényjárónak egy mágus találkozón neveztek el. 1992-ben diplomáztam oknyomozó grafológiából, azóta merültem el a jövő tanulmányozásában, emberi sorsokban. A talentum által megtanultam az emberi sorsok jobbátételét! Én segítek az ajtót kinyitni, de önnek kell bemenni!

Bármilyen kártyából mondom a jövő síkjait. Bár a kártya csak a jósoltatónak kell... Nekem a személyes kontextus a fontos. Nem ártottam, de nem is áll szándékomban valakinek is negatív dolgot okozni, ezért nem foglalkozom elátkozással, szerelmi oldással, kötésekkel, olyan mágiákkal, amelyek másoknak bánatot okozhatnak. Segíteni akarok. Önzetlenül!

Az ősi Magyar energiát, a Turulmadár és az Aranyszarvas energiáit közvetítem az embereknek!

Élete nagy fordulópontjait megmondom, krízis helyzeteiből kivezetem. Egészségével kapcsolatban mélyreható elemzéssel tudok szolgálni.