Párkapcsolati számmisztika

A számmisztika egyrészt a születési dátum számaival dolgozik, másrészt viszont a név betűit váltja számokra. A születési adatok az ember küldetéséről, jelleméről árulkodnak.

A párkapcsolati elemzésnél viszont a névszámokat kell alapul venni.

Kompatibilitás kalkuláció most

Névnumerológia - Miben segít?Nagyon fontos, hogy olyan partnerrel alakítson ki kapcsolatot, akinek az életútja összefér az Önével

Az ember magánéletében nagy szerepet játszó számmisztika az ókorból ered, egyesek szerint Egyiptomból, másik szerint Püthagorasztól. A numerológia szerint minden számnak belső jelentése van, és minden jelenség leírható egy számmal.

Az összeillőségi kalkulátor alapja a számmisztika egyik ága, a névnumerológia, amely szerint minden betűhöz társítható egy szám, így a neveknek is megvan a maguk jelentése.

Nagyon fontos, hogy olyan emberekkel alakítson ki és ápoljon hosszútávú kapcsolatokat, akikkel képes együttműködni, egymásra tudnak hangolódni. A rossz összeillőségi indexű kapcsolatok mérgező kapcsolatokról árulkodnak, melyeket jobb idejében felismerni és elkerülni.

Mennyire illenek össze?Számolja ki!

Adja meg a saját nevét és partneréét, majd kalkulátorunk azonnal kiszámolja Önnek, hogy mennyire illenek össze.

A numerológiai kalkulátort elsősorban a szerelmesek használják, de a névnumerológia segítségével egyéb kapcsolatairól is információt kaphat.

Minél pontosabb nevet ad meg, annál pontosabb lesz az eredmény is. Írja be a teljes nevüket vezetéknévvel és keresztnévvel együtt, vagy használhat beceneveket is. Az egyedi elnevezések tovább tökéletesítik a precíz végeredményt.

Tipp szerelmeseknek: Célszerű azt a nevet beírnia, amely párjáról először az eszébe jut, esetleg amelyiken szólítani szokta. Az így kapott százalékos érték azt szemlélteti, hogy mennyire tudnak egymásra hangolódni.

Személyes konzultációA nap 24 órájában elérhet minket!

Számmisztikai elemzés és tanácsadás. Kinek ajánljuk?

A fenti névnumerológiai kalkulátor általános képet ad két ember összeillőségéről. Ha részletesebb és precízebb elemzést szeretne, kérjen személyre szabott konzultációt, ahol a névnumerológián túl a számmisztika több ágát megvizsgáljuk, így például születési képletéből sors- és életutat számolunk.

Magyarország vezető számmisztikai szakértői a nap 24 órájában segítenek megválaszolni kérdéseit!


Számmisztikai elemzés – sorselemzés azonnal. 

Hívja most hiteles számmisztikai szakértőinkkel!

Ica
Elérhető
Ica

Hamarisan újra itt !   Harminc év ezoterikus tapasztalattal rendelkezem, és mélyreható ismeretekkel bírok a grafológia, a kelta rúnakövek és a cigánykártya területén. Erős intuíciómnak köszönhetően hatékonyan segítek az élet bármely területén, legyen szó útmutatásról, döntéshozatalról vagy spirituális iránymutatásról.

Elérhető Hívjon most! 06 90 602 790 Mellék 453 Kattintson ide a híváshoz!

Ica

Hamarisan újra itt !   Harminc év ezoterikus tapasztalattal rendelkezem, és mélyreható ismeretekkel bírok a grafológia, a kelta rúnakövek és a cigánykártya területén. Erős intuíciómnak köszönhetően hatékonyan segítek az élet bármely területén, legyen szó útmutatásról, döntéshozatalról vagy spirituális iránymutatásról.

Üdvözlök minden régi és új ismerőst az Ezo oldalán! Néhány év szünet után visszatértem, hogy ismét segítséget nyújtsak mindazoknak, akik útmutatásra vágynak.

Azok, akik már ismernek, tudják, hogy a kelta rúnakövek, a cigánykártya és az erős intuícióm hatékony segítséget nyújtanak az élet bármely területén.

Legyen szó anyagi helyzetről, munkáról, szerelemről, vállalkozásról vagy akár egészségről, bátran fordulj hozzám! Segítek megtalálni az irányt, döntéseidben útmutatást adok, de a cselekvés a Te kezedben van – az első lépés pedig egy hívás.

Több mint 30 év ezoterikus tapasztalattal rendelkezem, és a grafológia tudománya is segíti munkámat, amely számos emberi kapcsolat megértésében és támogatásában nyújt hasznos útmutatást.

Oláh Mária
Elérhető
Oláh Mária

Szakterülete az asztrológia, kártyajóslás, Feng-shui és a szimbólumterápia.

Elérhető Hívjon most! 06 90 602 790 Mellék 323 Kattintson ide a híváshoz!

Oláh Mária

Szakterülete az asztrológia, kártyajóslás, Feng-shui és a szimbólumterápia.

Gyermekkoromtól más voltam mint a korosztályom, amiből sok kellemetlenségem is volt. Mindig megéreztem, ki az őszinte és ki nem, ezért már gyermekkoromban sem engedtem közel magamhoz a hamis gyerekeket. Az évek során egyre jobban kialakult bennem ez az érzés.

1996-ban kezdtem ezotériával foglalkozni. 1997-ben, gyermekeim születésétől már nem volt kérdés ,hogy hivatásként fogom végezni a jóslást.

A mai napig nagy örömmel tölt el a munkám, minden nap újabb kihívás az életemben, hiszen bármennyire hasonlónak tűnnek is az esetek mégis mindegyik más.

Minden emberrel másként kell foglalkozni. Az emberek tanítottak meg a türelemre, hogy mindenkit olyannak fogadjak el amilyen. Nem célom a hozzámfordulók megváltoztatása.

Én is tanulok minden egyes esetből. Az életem végéig tudom fejleszteni a tudást a hozzámfordulóknak.

Szakterületem az asztrológia, a kártyajóslás, a Feng-shui és a szimbólum terápia. Meditációs gyakorlatokat is vezetek és már vagy nyolc éve foglalkozom halottlátással.

Végzettségeim: Buddhista főiskola asztrológia szak, Reiki mester tanár, Gyógypedagógia.

 

Perzsi
Elérhető
Perzsi

Kedves látogatóm, már tudok neked segíteni cigány kártáyból is de termésetesen belső látásom segítségével ráerősítek a hozzám fordulóknak minden kérdésére és problémájára!   

Elérhető Hívjon most! 06 90 602 790 Mellék 987 Kattintson ide a híváshoz!

Perzsi

Kedves látogatóm, már tudok neked segíteni cigány kártáyból is de termésetesen belső látásom segítségével ráerősítek a hozzám fordulóknak minden kérdésére és problémájára!   


Sokan kértétek, ezért most már cigánykártyával is tudok nektek segíteni.

Az adott problémát lelki szinten közelítem meg, ami fizikailag is nagy segítségedre lesz. Segítek megtalálni és látni, hogyan lehet másként csi

Párkapcsolati és gyerekekkel kapcsolatos problémák megoldásában tudok segítséget nyújtani, de minden más témában is a legjobb szándékkal és tudásommal állok

Konkrét kérdésedre konkrét válasz

A dolgoknak oka és következménye van, az emberi ügyekne kezdete és vége 

Ivett
Elérhető
Ivett

30 éve foglalkozik magyar kártya jóslással. Specialitása a párkapcsolat és sorselemzés.

Elérhető Hívjon most! 06 90 602 790 Mellék 302 Kattintson ide a híváshoz!

Ivett

30 éve foglalkozik magyar kártya jóslással. Specialitása a párkapcsolat és sorselemzés.

Ivett vagyok! Közel 30 éve foglalkozom magyar kártyás jóslással és párhuzamosan az ezotériával. Mint sok más embert, engem is egy lelki válság vezetett erre az útra.

Számtalan ezotérikus könyv és tanfolyam elvégzése során kerestem a válaszokat, az ok-okozat törvényét. Ma már, hogy a legfontosabb kérdés nemcsak a "miért", hanem a "hogyan" is: hogyan tudunk átjutni életünk nagy megpróbáltatásain. Vannak olyan helyzetek, amelyek előtt nem tudunk elmenekülni, mert sorsszerűek, és ezekben a tapasztalataim azt igazolják, hogy el kell fogadnunk, megbocsátanunk és el kell engednünk.

Specialitásom a párkapcsolatok és sorselemzés. Segítek a tények feltárásában, a problémák megoldásában és a kimenetel előrejelzésében

Egyszerű technikákat tudok ajánlani, melyek segítségével könnyebbé válhat az élet. Ilyen például a fehérmágia, gyertyamágia, agykontroll technikák, feng-shui térrendezés és számos m

Továbbá, jogi peres ügyek kimeneteleiben is lehetségesek, kártyáim segítségével feltárva a rejtett problémákat, és előrevetítve a

Bármilyen kérdése van a fentiek kapcsán, szívesen állok rendelkezésére

Szeretettel várom hívását!

Leila
Nem elérhető
Leila

Kártyával és ingával segítek a hozzám fordulóknak. A szerelmi problémák szakértőjeként, párkapcsolati trénerként és tanácsadóként állok rendelkezésükre. Keressetek bizalommal!

Nem elérhető Kérem keressen később! 06 90 602 790 Mellék 301 Kattintson ide a híváshoz!

Leila

Kártyával és ingával segítek a hozzám fordulóknak. A szerelmi problémák szakértőjeként, párkapcsolati trénerként és tanácsadóként állok rendelkezésükre. Keressetek bizalommal!

Kilenc éves koromban kezdtem álmot fejteni, majd ezt a tudást ingahasználattal, kártyavetéssel és olykor az Angyalok segítségével bővítettem. Cigánykártyával, magyar kártyával és Kazanlár tarot kártyával dolgozom.

Elsősorban párkapcsolati problémákra specializálódtam, de már számos egyéb kérdéssel is megkerestek. Úgy érzem, hogy ez az élethivatásom és hitvallásom, hogy segítsek az embereknek átvészelni a nehéz időszakokat, és meghozni a fontos dö

Mottóm: „Senki sem születik készen, légy azzá, amivé a legjobb hajlamod szerint

A maraton az első lépéssel kezdődik. Kérem, tegye meg az első lépést, hívjon bizalommal, hogy együtt átszelhessük az akadályokat 

Andi
Nem elérhető
Andi

Kertelés nélkül megmondja az égiek üzenetét. Áldással született, meglátja az emberek lelki és anyagi problémáit.

Nem elérhető Kérem keressen később! 06 90 602 790 Mellék 436 Kattintson ide a híváshoz!

Andi

Kertelés nélkül megmondja az égiek üzenetét. Áldással született, meglátja az emberek lelki és anyagi problémáit.

Áldással születtem, és bár ez nagy felelősséggel és sok önfeláldozással jár, nem fáradtságot, hanem olyan lelki élményt és szeretetteljes eseményt jelent, amit mindenkinek szeretnék átadni. Kártyaolvasással és lelki szemeimmel egyaránt képes vagyok meglátni az emberek lelki és anyagi problémáit. Már számtalan vendégemnek nyújtottam segítséget, akik mind a mai napig hűségesen visszaadják

Mindig vállalom a felelősséget azért, amit mondok a hozzám fordulóknak. A tragédiákat és az örömteli eseményeket egyaránt kendőzetlenül továbbítom, és a visszajelzéseket, megerősítéseket mindig alátámasztják a Teremtőtől

Személyes eszközeim, amelyekkel az égi üzeneteket közvetítem, a cigánykártya és a villás tarot. A cigánykártya segítségével hasznos tanácsokkal szolgálhatok egészségügyi kérdésekben, de bármilyen témában, bármilyen kérdésre konkrét választ adok.

Folyamatosan fejlesztem képességeimet, hiszen életfilozófiám szerint mindig van hova fejlődni!

Berill
Nem elérhető
Berill

Berill tisztánlátó és intuitív képességei mellett a tarot kártya bölcsessége, valamint a számmisztika is támogatja tanácsadói munkájában. Angyali energiákkal is segít.

Nem elérhető Kérem keressen később! 06 90 602 790 Mellék 345 Kattintson ide a híváshoz!

Berill

Berill tisztánlátó és intuitív képességei mellett a tarot kártya bölcsessége, valamint a számmisztika is támogatja tanácsadói munkájában. Angyali energiákkal is segít.

Szeretettel üdvözlöm minden kedves olvasót! 

Tarot kártya és a Püthagoraszi számmisztika segítségével segítek a hozzám fordulóknak. Már fiatalon felfedeztem, hogy a megérzéseim és látomásaim különböző élethelyzetekben, különösen, amikor fontos döntés előtt álltam. Gyakran kérdeztem magamtól: Miért születtünk erre a világra, mi a feladatunk?

később tudatosan kezdtem fejleszteni a képességeimet, sok időt és energiát fektettem a tanulásba, amíg több mint 10 éve hivatásszerűen is segítek azoknak, akik hozzám fordulnak. Sorselemzéssel és személyiségfeltérképezéssel tudok megfelelő tanácsot adni. Tudnunk kell, kik vagyunk és milyen rejtett képességeink vannak, ezért is fontos a születési dátum. Minden embernek van egy saját kódja, amelyből sok mindent kiolvashatunk

Az információk elsőként képek érkeznek, ezeket a Tarot kártya erősíti meg. Minden életterületre választ adhatunk, és fontos megérteni, hogy nem a "mikor", hanem a "hogyan" a lényeg. A földi lét egyik legfontosabb tanulnivalója a türelem. A sorsszerű, karmikus eseményeket pedig el kell fogadnunk.

Nagyon sok kedves hívómmal, akik rendszeresen keresnek, szinte baráti kapcsolatot ápolok. Büszke rájuk, mert mindannyi képesek voltak kiválasztani a melyik helyes utat, amivel megváltoztatták életüket.





Marcus sztármágus
Nem elérhető
Marcus sztármágus

ELÉRHETŐ VAGYOK március 20. 20:00-22:00-ig!  Szeretettel várom a hívásod ! Foglalj időpontot, kérj ingyenes sms-t!    Tapasztalat: 27 év Médium, Tisztánlátó Szakterület: Karrier/munka, Sors/életút, Család/otthon, Jogi/peres ügyek, Szerelem/párkapcsolat, Pénz/anyagiak Eszköz: Kártyák, Rontásvizsgálat Stilus: Szókimondó

Nem elérhető Kérem keressen később! 06 90 602 790 Mellék 402 Kattintson ide a híváshoz!

Marcus sztármágus

ELÉRHETŐ VAGYOK március 20. 20:00-22:00-ig!  Szeretettel várom a hívásod ! Foglalj időpontot, kérj ingyenes sms-t!    Tapasztalat: 27 év Médium, Tisztánlátó Szakterület: Karrier/munka, Sors/életút, Család/otthon, Jogi/peres ügyek, Szerelem/párkapcsolat, Pénz/anyagiak Eszköz: Kártyák, Rontásvizsgálat Stilus: Szókimondó

ELÉRHETŐ VAGYOK március 20. 20:00-22:00-ig!

 Szeretettel várom a hívásod !

Foglalj időpontot, kérj ingyenes sms-t! 

Több mint húsz éve foglalkozom az ezotéria misztériummal.

 Erre egyre nagyobb szükségünk van ebben a rohanó világban, melyben alig van időnk egymásra és karmikus feladataink elvégzésére, illetve megtapasztalására.

Az ezotéria különböző válfajai biztosítanak erre lehetőséget, csak tudni melyikhez nyúljunk és mikor. Én ennek felismerésére és alkalmazására tettem fel az életem, arra, hogy segítsek minden hozzám fordulónak.

Legyen szó bármilyen problémáról, anyagi, szerelmi, családi, én mindig tudom a megfelelő megoldást. Az üzleti életben például számos neves üzletembernek tartom már jóslataimmal. Különleges pénzenergiával ruházom fel a vállalkozást, jóslásaimmal pedig hosszú távra áttekinthetőek a lehetséges kockázatok, pénzügyi akadályok. Ha szorult anyagi helyzetben van, a tarot jóslat alkalmával megnézem, mikor változnak meg pénzügyei. Egyedileg tervezett bőség lótuszommal és érmémmel pedig kimagasló sikereket érhet el.

Különféle kártyákat használok: cigánykártyát, tarot kártyát, lenormand kártyát.

  
Valéria
Nem elérhető
Valéria

Valéria sok éve foglalkozik ezotériával. Tarot, cigány, angyal és Lenormand kártyából jósol.

Nem elérhető Kérem keressen később! 06 90 602 790 Mellék 515 Kattintson ide a híváshoz!

Valéria

Valéria sok éve foglalkozik ezotériával. Tarot, cigány, angyal és Lenormand kártyából jósol.

Sok éve foglalkozom ezotériával, és Tarot, cigány, angyal- és Lenormand kártyákkal jósolok, valamint számmisztikát is

Már gyermekkoromban is foglalkoztam az ezotériával, de 17-18 évesen kezdtek eljönni azok a furcsa álmaim, akik akkor még megfoghatatlanok voltak számomra. Nem tudtam, hová rakjam őket, de idővel beigazolódott, hogy hinnem kell bennük. Később, jóval később jött a kártya, ami nem volt könnyű kezdet. Újra felmerült a kérdés: "Csináljam, vagy ne csináljam?" Hosszú ideig dilemmáztam, először az eszem próbált, de a kezem és valami belső impulzus automatikusan cselekedett. Valahol éreztem, mi a dolgom, és szinte úgy tűnt, mintha a kártyák maguktól jöttek volna hozzám, mintha azt mondanák: „te csak csináld"

Ma már nincs kétség bennem, mert elfogadtam, és csinálom. Érzem, hogy ez az én utam az életben. Ezért vallom: segíteni ott kell, ahol és ahogy tudunk.

 Én tisztává teszem az utat, neked pedig az a dolgod, hogy szabadon eldöntsd,akarod-e tudni?

 Ezért vallom: segíts ott, ahol és ahogy tudsz!

 

Kapcsolódó írások:

Valéria - Igaz történetek

Valéria - Szabad akarattal mindenki rendelkezik

Csillagőr
Nem elérhető
Csillagőr

Feltárja a múlt és a jövő rejtett dimenzióit. Életfeladatának tartja, hogy útmutatást, fényt, követendő irányt mutasson.

Nem elérhető Kérem keressen később! 06 90 602 790 Mellék 545 Kattintson ide a híváshoz!

Csillagőr

Feltárja a múlt és a jövő rejtett dimenzióit. Életfeladatának tartja, hogy útmutatást, fényt, követendő irányt mutasson.

Nevemet születésem pillanatában kaptam, mint életfeladatom bizonyítékát, amely arra hivatott, hogy útmutatást, fényt és irányt mutassak másoknak. Születési szám alapján életfeladatot és hozott tehetséget jósolok. Célom, hogy a tarot kártyák segítségével megnyissam a „Csillagkaput” a 4. és 5. dimenzióból, ahonnan a Mesterek és Segítők válaszolnak a kérdéseire, hite és neveltet

Az ezotéria iránti elkötelezettségemet 17 évnyi önfejlesztés, tapasztalat, hit és a mindennapi élet megélése alapozza meg. Előadásokat és tanfolyamokat tartok, és 2005-ben megjelent könyvem a korszakváltásról és a váll

Tiszteljen meg bizalmával, mert még soha nem volt olyan fontos, hogy feltegye kérdéseit, és válaszaimmal segítsek egyensúlyba hozni vágyait és lehetőségeit

Most, amikor bolygónk csillagjegyet váltott, és a Halak jegyéből a Vizöntőbe lépett, óriási változások előtt állunk, csak érinthetik az ön személyes életét. Az okos ember kérdez, mérlegel, majd a válaszok alapján jól időzítve hoz döntést.

Nyíljon meg a „CSILLAGKAPU” és vegye kezébe sorsa irányítását! Segítek abban, hogy minőségibb, egészségesebb életet teremtsen pénzügyi és munkaterületen, valamint a párkapcsolataiban. Vastu és feng shui térrendezéssel is támogatom élete harmonikus egyensúlyának megteremtésében

Zsóka
Nem elérhető
Zsóka

Több évtizede foglalkozik ezotériával azon belül, Asztrológiával Számmisztikával. Asztrológiai fősikolát végzett

Nem elérhető Kérem keressen később! 06 90 602 790 Mellék 537 Kattintson ide a híváshoz!

Zsóka

Több évtizede foglalkozik ezotériával azon belül, Asztrológiával Számmisztikával. Asztrológiai fősikolát végzett

Több évtizede foglalkozom ezotériával azon belül, Asztrológiával Számmisztikával. Gyermek asztrológiával is foglalkozom. Hiszem, hogy mindenkinek van kérdése az életével kapcsolatban, én pedig a csillagok állása és a számok ezoterikus rendszere által adok tanácsot Önnek. Párkapcsolat, anyagiak, jogi ügyek, örökség, munka, ingatlan eladása vásárlás. A bolygók állása  szépen elmesélik az előttünk álló életünket. Gyermekének a születési képletét fontos lenne tudni minden szülőnek, mert a 2000 után született gyerekeket másként kell nevelni.

 Fontos a felkészítés iskolára és az életre, a tovább tanulás, milyen lehetőségek vannak a gyermek előtt. Mondhatnám: használati útmutatót adok ahhoz, Aki igazán fontos az ön életében.

Várom a régi és az új ügyfelek hívását!


 
 
 
Andrea Morni
Nem elérhető
Andrea Morni

Mesterien kezeli a jóseszközöket. A kártyajóslás mellett kövekkel is dolgozom.

Nem elérhető Kérem keressen később! 06 90 602 790 Mellék 529 Kattintson ide a híváshoz!

Andrea Morni

Mesterien kezeli a jóseszközöket. A kártyajóslás mellett kövekkel is dolgozom.

Többféle kártyával, dobókockával és kövekkel dolgozom, amelyek egymást
erősítve segítenek feltárni az élet útjait. Ha útmutatásra van szüksége,
bátran hívjon – szívesen segítek!

Nem mindig mi választjuk a megfelelő pillanatot; néha a pillanat talál ránk, és ez nagy különbség.

Hiszem, hogy mindenkinek jár a szép élet.

Több mint 30 éves tapasztalatom során számtalan nehéz sorssal
találkoztam. A kártyajóslás mellett halottlátó képességemmel is segítek
kapcsolatba lépni az elhunyt lelkekkel – ezt évek óta gyakorlom. 

Ha szeretne még egyszer beszélni egy elhunyt szerettével,
vagy egy utolsó üzenetre vágyik, forduljon hozzám bizalommal.