Napi szerencsesüti

A kínai tradíciók szerint, törje fel az apró, hold alakú, ropogós sütit sütit és olvassa el a benne található üzenetet.

Az üzenet lehet rövid jókívánság, bölcsesség, hasznos tanács, vagy szerencsét hozó számok sorozata.

Kérem a sütit most

Időtlen bölcsességekAmelyek optimizmussal töltik fel, és segítenek megalapozni a jólétet

A szerencsesüti a horoszkópokhoz hasonlóan azon alapul, hogy inspirálja az embert, hogy szebb és boldogabb életet élhessen. A legenda szerint a XIV. századi Kínából származik ez a szerencsesüti jóslás, melyet aztán a kínai vendéglősök a világ minden táján elterjesztettek.

Az Univerzum mindannyiunk számára küld jeleket, a szerencsesüti pedig egy biztos módja, hogy ne menjünk el ezek mellett. 

A jövő formálható, csak is rajtunk múlik, hogy mit hozunk ki belőle!

Döntsön a boldogság mellett, hiszen a sütikben található minden egyes üzenet azért kerül bele, hogy Ön elérje céljait és sikeres legyen.

Ismerje meg, a személyes üzenetétTörje fel a szerencsesütijét!

Koncentráljon erősen, gondoljon jövőbeli terveire, és fogalmazzon meg egy célkitűzést. Legyen nagyon körültekintő, és egyértelműen fogalmazza meg az elérendő célt, hiszen csak így értelmezheti megfelelően a süti üzenetét.

Próbáljon meg minél pozitívabb energiákat behívni az életébe. Ha megvan, egyszerűen csak törje fel a szerencsesütijét és olvassa el a benne található üzenetet.

A sütiben található útmutatást aztán értelmezze ez alapján és meglátja, a világ gondosan összeválogatott tudása Önnek is hasznára válik majd.

Életvezetési és sikertanácsadásA nap 24 órájában elérhet minket!

Életvezetési és sikertanácsadás. Kinek ajánljuk?

A útmutatás egy általános segítséget nyújt a jövőbeli céljaival kapcsolatban. Ha részletesebb és precízebb jóslatot szeretne, kérjen személyre szabott konzultációt! Magyarország vezető jósai a nap 24 órájában segítenek megtalálni a helyes utat!

Szakértő útmutatás, bölcs tanácsok – válaszok azonnal. 
Bevált módszerek és megoldások az Ön céljai szolgálatában.

Hívja most hiteles jósainkat!

Kincső
Elérhető
Kincső

“Hittel tedd meg az első lépést! Nem kell hozzá látnod az egész lépcsőt, csak az első lépcsőfokot.”

Elérhető Hívjon most! 06 90 60 27 27 Mellék 311 Kattintson ide a híváshoz!

Kincső

“Hittel tedd meg az első lépést! Nem kell hozzá látnod az egész lépcsőt, csak az első lépcsőfokot.”

Gyermekkorom óta vonzottak a mélységek és a magasságok. Fizikai, lelki szinten egyaránt.  Mindenben, mindenhol, de legfőképpen önmagamon belül. Az egyensúly megtalálásához rengeteg megtapasztalás és felismerés vezetett. Önmagam megismerése közben fokozatosan alakult ki bennem az igény, hogy másoknak is megmutassam, merre induljanak, hogy teljesebb, boldogabb életet élhessenek.

Azonban azt is megtapasztaltam, hogy csak akkor tudok segíteni, ha a készen állsz  a változásra, és megteszed az első lépést önmagadért. A folyamatos tanulás, a befelé és másokra figyelés által kialakult bennem egy készség, amely segítségével látom, érzem, hol vannak elakadások, hárítások, blokkok, amelyek akadályozzák, hogy összhangban legyél önmagaddal, megtaláld a neked szánt utat.

Módszerek, technikák, eszközök amelyeket használok: Energetikai állapotfelmérés, csakraelemzés, mély meditációban történő probléma kezelés és félelem oldás, vizuális technikák tanítása a mindennapok sikeréért, spirituális választerápia avagy mit üzenek az Angyalok,  Enneagram, Tarot, Cigánykártya, Angyalkártya, inga, sorselemzés….

 Ha szeretnél többet megtudni önmagadról, párkapcsolatod alakulásáról, gyermekeidről, egészségi állapotodról, a jövőd lehetséges történéseiről, hívj bátran! Legjobb tudásom szerint segítek neked.

 Ha felkeresel, választ kaphatsz a következő kérdésekre:

- Állandóan konfliktusokba keveredsz a családban és a munkahelyeden és nem érted, hogy miért? Lehet, hogy  rosszul használod az energiáidat. Ismerd meg fizikai, érzelmi, szellemi terhelhetőséged!

- Szeretnéd tudni, milyen munka, sport, hobbi való Neked?

- Szeretnéd megérteni önMAGadat, jobban elfogadni mások viselkedését?

- Gyermeked lusta, válogatós, rossz alvó, önző, figyelmetlen, túl érzékeny? Hibák vagy elfogadásra váró adottságok?

Ne feledd, a jövőd nincs készen, te  alakítod és kihozhatod belőle a legjobbat!
Oláh Mária
Elérhető
Oláh Mária

 Szakterülete az asztrológia, kártyajóslás, Feng-shui és a szimbólum terápia.

Elérhető Hívjon most! 06 90 60 27 27 Mellék 323 Kattintson ide a híváshoz!

Oláh Mária

 Szakterülete az asztrológia, kártyajóslás, Feng-shui és a szimbólum terápia.

Gyermekkoromtól más voltam mint a korosztályom, amiből sok kellemetlenségem is volt. Mindig megéreztem, ki az őszinte és ki nem, ezért már gyermekkoromban sem engedtem közel magamhoz a hamis gyerekeket. Az évek folyamán egyre jobban kialakult bennem ez az érzés.

1996-ban kezdtem ezotériával foglalkozni. 1997-ben, gyermekeim születésétől már nem volt kérdés ,hogy hivatásként fogom végezni a jóslást.

A mai napig nagy örömmel tölt el a munkám, minden nap újabb kihívás az életemben, hiszen bármennyire hasonlónak tűnnek is az esetek mégis mindegyik más.

Minden emberrel másként kell foglalkozni. Az emberek tanítottak meg a türelemre, hogy mindenkit olyannak fogadjak el amilyen. Nem célom a hozzámfordulók megváltoztatása.

Én is tanulok minden egyes esetből. Az életem végéig tudom fejleszteni a tudásomat a hozzámfordulóknak köszönhetően.

Szakterületem az asztrológia, a kártyajóslás, a Feng-shui és a szimbólum terápia. Meditációs gyakorlatokat is vezetek és már vagy nyolc éve foglalkozom halottlátással.

Végzettségeim: Buddhista főiskola asztrológia szak, Reiki mester tanár, Gyógypedagógia.

 

Csillagőr
Elérhető
Csillagőr

Feltárja a múlt és a jövő rejtett dimenzióit. Életfeladatának tartja, hogy útmutatást, fényt, követendő irányt mutasson.

Elérhető Hívjon most! 06 90 60 27 27 Mellék 545 Kattintson ide a híváshoz!

Csillagőr

Feltárja a múlt és a jövő rejtett dimenzióit. Életfeladatának tartja, hogy útmutatást, fényt, követendő irányt mutasson.

Nevemet születésem pillanatában kaptam, bizonyítékul életfeladatomnak, hogy útmutatást, fényt, követendő irányt mutassak. Születési számából életfeladatot és hozott talentumot jósolok. Nem kevesebbre vállalkozom, minthogy a tarot kártya segítségével kinyissak egy Csillagkaput a 4., 5. dimenzióból, ahonnan önnek hite és neveltetése szerinti Mesterek és Segítők válaszolnak a feltett kérdéseire.

Az Ezotéria felé való elkötelezettségemet 17 éves önfejlesztés, munkatapasztalat, hit és a mindennapok ilyetén megélése bizonyítja. Előadásokat és tanfolyamokat tartok. 2005-ben megjelent könyvem a ma megjelenő változásokról szólt.

Tiszteljen meg Ön is bizalmával, mert még soha nem volt fontosabb hogy feltegye kérdését és válaszaimmal egyensúlyba hozhassam vágyait lehetőségeivel.

Most, amikor földünk csillagjegyet váltott, és átment a Halakból a Vizöntőbe, óriási változások előtt állunk, mely érinti az ön személyes életét. Az okos ember kérdez, majd a válasz mérlegelése után döntést hoz, jól időzít.

Nyíljon meg a „CSILLAGKAPU” és vegye kezébe sorsa irányítását, teremtsen egy minőségibb, egészségesebb életet pénz- és munkaterületen, párkapcsolatban. Vastu és feng shui térrendezéssel is segítek élete harmonikus egyensúlyának megteremtésében.

Kapcsolódó írások:

Csillagör: Mágikus kehely rituálé

Csillagör interjú



Zsóka
Elérhető
Zsóka

Kivételes asztrológus gyerekekkel kapcsolatos ügyekben. Asztrológiával és számmisztikával dolgozik.

Elérhető Hívjon most! 06 90 60 27 27 Mellék 537 Kattintson ide a híváshoz!

Zsóka

Kivételes asztrológus gyerekekkel kapcsolatos ügyekben. Asztrológiával és számmisztikával dolgozik.

A rendelkezésemre álló eszközökkel és az asztrológiával Önnek is segítségére lehetek, ha döntést szeretne hozni, megoldásokat szeretne találni kérdéseire! Az élet minden területén számíthat tanácsaimra: anyagi helyzet, párkapcsolat, egészség, gyermek, gyermekkel kapcsolatos ügyek, és munka, munkahely, vállalkozás.

Kislány korom óta foglalkoztatott, hogy mit hoz a jövő. A képességeimet évekig barátaim segítésére fordítottam. A született képességeim mellett több tanfolyamon és kurzuson vettem részt. Majd felvételt nyertem a DÉVA- Ezoterikus Főiskolára. Asztrológiával, számmisztikával, és kártyával foglalkozom. A főiskolai évek alatt betekintést nyertem a tenyérelemzésbe, az arc-, és a grafológiai elemzésbe, de az egészben a legfontosabb az Önismeret. Köszönettel tartozom a Sorsnak, és azoknak az embereknek, akik ezt megtanították nekem. Ezekkel az ismeretekkel és a tudásommal együtt szeretnék a hozzám fordulóknak a segítségére lenni. Mind belföldön, mind külföldön, Svédországban tanítom azokat a dolgokat, amivel jelenleg is foglalkozom. Várom hívását!

"Minden problémára van megoldás és mi megtaláljuk ezeket!”

Kapcsolódó írások:

Interjú Zsókával

Jóspraktikák – Zsóka almakúrája
Miriam
Elérhető
Miriam

Leginkább jósként vált ismertté. Gonosz erők elűzője, lelkek védelmezője.

Elérhető Hívjon most! 06 90 60 27 27 Mellék 366 Kattintson ide a híváshoz!

Miriam

Leginkább jósként vált ismertté. Gonosz erők elűzője, lelkek védelmezője.

Nagyon szeretem az emberek lelkét felemelni. 10 évig voltam médium Gyurcsok József mellett. Ha valakivel szemben találom magam, akkor kérésre megkapom a keresett információkat. Látom, ha valaki mellet gonosz erők állnak és ezeket le tudom venni róluk. Angyalkártyából szoktam jósolni. Az előző életek is megmutatkoznak nekem. Szenzobil kimérésével is foglalkozom.

Eddigi életem során sok betegségen estem át, gyorsan meg is gyógyultam, és feltettem a kérdést, hogy miért történik ez velem. Megkaptam a felsőbb szférából a választ: át kell esned ezeken a betegségeken, mert ha itt lesz az idő, te nem lehetsz beteg, mert gyógyítanod kell. Egy komoly műtéten estem át, műtét közben egy alagútban találtam magam, nagyon sokan voltunk ott, mindannyian egy fény felé futottunk. Meghallottam a kislányom hangját, hívott engem, és akkor megálltam és visszafordultam. Akkor ébredtem fel az altatásból, ott állt a lányom és az orvos az ágyam mellett, meg volt rémülve, és azt mondta, hogy magát nagyon szeretik ott fent, mert azt hittem, hogy nem jön többé vissza. Nagyon sok mindent megmondok a jövővel kapcsolatosan, nagyon sok mindent megérzek előre emberekkel kapcsolatosan is. Két évig tanultam ajurvédát, tibeti tanokat, de amit tudok az mind a tudatalattimból jön elő, mikor szükséges. Kérem Istent segítsen és tanítson engem, hogy minél több embert fel tudjak emelni lelkileg és testileg.

Theresa
Elérhető
Theresa

Született telepatikus képességekkel rendelkezik, elismert asztrológus, kártyajós. 30 éve segít a hozzá fordulóknak.

Elérhető Hívjon most! 06 90 60 27 27 Mellék 482 Kattintson ide a híváshoz!

Theresa

Született telepatikus képességekkel rendelkezik, elismert asztrológus, kártyajós. 30 éve segít a hozzá fordulóknak.

A havasok és az ősi erők szellemével érkeztem ide, elhozva ezekkel együtt azt a képességemet is, amit születésemmel hoztam és amit földi utamon nagy tanítóimtól eddig kaptam.

Született telepatikus képességemmel valamint elismert asztrológiai és ezoterikus és egészségügyi tanintézetekben szerzett tudásommal közel 30 éve segítem a hozzám fordulók boldogulását, kiteljesedését. Pályaválasztásban, párkapcsolat, anyagi és magánéleti válsághelyzetekben legjobb tudásommal, készséggel állok az Ön rendelkezésére.

Boldoggá tett és tesz ma is annak a tudata, hogy embertársaimon segíthetek.  A mélységben rejlő összefüggéseket kutatva a Nemzetközi Parapszichológiai Intézetnél gyarapítottam és tovább fejlesztettem képességeimet, szélesebb látásmódot szereztem. A megtett utam során bebizonyosodott számomra, hogy: ami kint, az bent, ami fent, az lent. Ezen az ösvényen továbbhaladva, immár 10 éve az asztrológia tudományos és ezoterikus világában is jártasságot szerezve, a kérdésekre többrétűen találom meg a választ. Éveken át tartó kutatásaim során több kultúrát megismervén feltárulkoztak előttem többek között a Tarot felbecsülhetetlen hermetikus titkai.

Szakmai tudásom, amelyekkel Önnek segíteni tudok: Reiki Mester, nemzetközi parapszichológia, transzperszonális pszichoterapeuta, angyalkommunikátor, diplomás asztrológus és szimbológia.
Önnek csak ki kell nyújtania a kezét felém, és kezébe adom a kulcsot, amivel zárt falakon is ajtókat nyithat.

Egyedül a változás az, ami állandó. Ennek köszönhetően a nyomasztó dolgok oldhatók és a cél, amire vágyunk elérhető. Az igazi kérdés mindig az, hogy hogyan? Életének térképében ott van benne a válasz. Ennek a kulcsát őrzöm Önnek, amíg kérni fogja. Ez feltárja Ön előtt a kiteljesedéséhez, a boldogulásához, a jólétéhez, örömteli életéhez vezető utat.

Önnek csak akarni kell a változást, a változtatást és én a legjobb tudásomat, a képességeimet és a belső erőmet szeretettel állítom az Ön szolgálatába.

 

Ilano
Elérhető
Ilano

Az eszközök, amik rendelkezésemre állnak, mindig a kérdezőtől függően választódnak ki, legyen az Tarot, Ingák, Cigánykártya.  

Elérhető Hívjon most! 06 90 60 27 27 Mellék 400 Kattintson ide a híváshoz!

Ilano

Az eszközök, amik rendelkezésemre állnak, mindig a kérdezőtől függően választódnak ki, legyen az Tarot, Ingák, Cigánykártya.  

2006 nyarán kaptam meg a végleges elhívást az angyaloktól a spirituális utam beteljesítéséhez. Mihály szeráf szólított meg, 1996-ban egy halál közeli élmény kapcsán, de akkor még a megtapasztalások (anyagi) utamat jártam, ami elvezetett a szellemi küldetésemhez. Az angyali energiák emberekhez való közvetítése az én feladatom. Ezek az energiák felszabadítják a hozzám fordulókat a blokkjaik alól, segítenek megoldani az anyagi problémáikat. Tisztán átlátom a problémákat. Tisztán látom a jövőt, ehhez sokféle kártyát használok. Iskoláim elvégzése után tönkrement kapcsolatokat is megtudok menteni, segítek megtalálni karmikus párjukat az embereknek.

Forduljanak hozzám bizalommal a legjobb tudásommal segítek önzetlenül mindazoknak, akik bizalommal keresnek meg.

 

 

Horusz
Elérhető
Horusz

Asztrológiával 1987 óta foglalkozom. Az emberi kapcsolatok sokszínűségét meghatározza, hogy mi "köti" össze a feleket.

Elérhető Hívjon most! 06 90 60 27 27 Mellék 309 Kattintson ide a híváshoz!

Horusz

Asztrológiával 1987 óta foglalkozom. Az emberi kapcsolatok sokszínűségét meghatározza, hogy mi "köti" össze a feleket.

Ideje van a vetésnek, ideje az aratásnak...  Márpedig a problémáink magját elvetettük valamikor, így a megoldással is szembe kell néznünk. Nem véletlen a gyermekvárás-gyermeknevelés, szülő-gyermek, házasság és szerelmi kapcsolat kirobbanó konfliktusa, ami megkeserítheti az életünket. Gondot okozhat a gyermekeink beilleszkedése a közösségbe, a személyes adottságok felismerése, fejleszthetősége, a fejlődést akadályozó tényezők felismerése és elhárítása. Ha kellő önismerettel és kitartással rendelkezünk, képesek vagyunk a legnagyobb akadályokkal is megküzdeni, de tudni kell, hogy mikor és hogyan fogjunk hozzá, hogy ne erőlködjünk feleslegesen és ne veszítsünk értékes időt. Egy vállalkozónak különösen fontos, már az első lépéseknél is, hiszen a siker egyik alapja jó időben indulni. Szeretné megtalálni a legjobb időt? Szeretné megismerni a lehetőségeit?
  Hívjon, ha:  gond van a párkapcsolatában
                   aggódik a gyermeke jövője miatt
                   kíváncsi a jövőjére, vállalkozására
                   karmikus vállalására.
Asztrológiával 1987 óta foglalkozom. Pedagógus pályám során jó szolgálatot tett a személyiség, a képességek és akadályok felismerésében és megoldásában. Az emberi kapcsolatok sokszínűségét meghatározza, hogy mi "köti" össze a feleket. Megoldásának kulcsa, hogy felismerjük és megfelelően kezeljük a benne rejlő lehetőséget. Ha bármelyik területen elakadást érez, ha szeretné előre megtervezni a következő időszakot, kérem, hívjon bizalommal!
Nefer boszi
Elérhető

Nefer boszi

 Telepatikus erejével tárja fel a problémákat.

Kislány korom óta tudom, hogy arra a feladatra születtem, hogy megérezzem mások problémáit, és feltérképezzem az emberek rezgéseit, energiáját. Sokszor, mint egy filmet, előre látom az események bekövetkezését, a jókét és a rosszakét egyaránt. Eleinte próbáltam visszafogni magamban ezt az érzést, de aztán rájöttem, hogy vannak feladatok, amelyek kikerülhetetlenek az életünkben. Számomra ilyen a boszorkányság és a mágia világa. Sok helyen, sokféle dolgot tanultam és tapasztaltam. Kiemelném a metafizikai terapeuta képzést. Hiszem és tudom, hogy ezeket a képességeket azért kaptam, hogy jó célra használjam fel.
Ivett
Elérhető
Ivett

30 éve foglalkozik magyar kártya jóslással. Specialitása a párkapcsolat és sorselemzés.

Elérhető Hívjon most! 06 90 60 27 27 Mellék 302 Kattintson ide a híváshoz!

Ivett

30 éve foglalkozik magyar kártya jóslással. Specialitása a párkapcsolat és sorselemzés.

Ivett vagyok! Közel 30 éve foglalkozom magyar kártya jóslással és ezzel párhuzamosan az ezotériával! Mint sok mást, engem is egy lelki válság késztetett erre az útra.

Számtalan ezotérikus könyv és tanfolyam elvégzése alatt kerestem a miérteket az ok-okozat törvényét. Most már tudom, hogy a HOGYAN-ok segítenek át az Élet nagy megpróbáltatásain. Vannak életesemények, amelyeken nem tudunk változtatni mert SORS-szerű, ezért tapasztalaim azt igazolják,hogy "ELFOGADNI, MEGBOCSÁTANI, ELENGEDI" is tudni kell!

Specialitásom a párkapcsolat és sorselemzés. Segíteni tudok a tények feltárásában és annak megoldásában vagy kimenetelében.

Egyszerű tecnikákak tudok javasolni Önnek, hogy a megoldás mihamarabb megkönnyitse az életét. Például fehérmágia, gyertyamágia, agykontroll technikák, Fheng-Shui térrendezés és számos alternatíva.

Továbbá peres jogi ügyek kimenetelében amiben a kártyáim segítenek feltárni a rejtett problémákat illetve a siker zálogát!

Bármilyen gondja van a fentiek ismeretében, szívesen állok a rendelkezésére.

Szeretettel várom hívását.
Üdvözlettel: Ivett

Afroditi
Elérhető
Afroditi

Angyalokon és felsőbb segítőkön keresztül jön az útmutatás amit a tarot,- angyal és lenormand kártya segítségével továbbítok neked.  

Elérhető Hívjon most! 06 90 60 27 27 Mellék 306 Kattintson ide a híváshoz!

Afroditi

Angyalokon és felsőbb segítőkön keresztül jön az útmutatás amit a tarot,- angyal és lenormand kártya segítségével továbbítok neked.  

Görög származásom lévén már gyermekkorban ízelítőt kaphattam a természetfeletti erőkből és a spirituális világból. A Delphi jósdánál tett látogatásom kifinomult energiával áldott meg. Itt kezdődött a jósláshoz való kapcsolódásom .  A kifinomult energiák az empatikus képességem a segítségnyújtás felé terelt az életben. Sokan csak egy jó szóra,megértésre ,egy angyali  üzenetre vágynak ,hogy meghallgassák őket. Én a kártyák segítségével az Univerzum és az Angyalok üzenetein keresztül hozom az információt.Pszichotronikai eszközöm a szenzibil segítségével energiát küldök. Állapotfelméréssel csakra harmonizálással töltéssel is foglalkozom. Szeretet energiával dolgozom. Hármas egység Test Lélek Szellem harmóniája.
Leila
Nem elérhető
Leila

Kártyával és ingával segítek a hozzám fordulóknak. A szerelmi problémák szakértője vagyok. Párkapcsolati trénerként és tanácsadóként állok rendelkezésükre. Keressenek bizalommal.

Nem elérhető Kérem keressen később! 06 90 60 27 27 Mellék 301 Kattintson ide a híváshoz!

Leila

Kártyával és ingával segítek a hozzám fordulóknak. A szerelmi problémák szakértője vagyok. Párkapcsolati trénerként és tanácsadóként állok rendelkezésükre. Keressenek bizalommal.

Először kilenc évesen kezdtem álmot fejteni, majd ezt a tudást kiegészítettem ingahasználattal, kártyavetéssel és olykor- olykor az Angyalokat is segítségül hívom. Cigány kártyával, magyar kártyával és kazanlár tarot kártyával dolgozom.

Elsősorban párkapcsolati problémákra specializálódtam, de már sok egyéb kérdéssel is fordultak hozzám. Úgy érzem ez az élethivatásom és hitvallásom, hogy az embereknek segítsek egy-egy nehéz időszak áthidalásában , illetve  egy-egy  fontos döntés meghozatalában.

 

Mottóm: „Senki sem születik készen, légy azzá, amivé a legjobb hajlamod szerint válhatsz.”

(Tatiosz)

 

A maraton is az első lépéssel kezdődik, kérem, tegye meg az első lépést, hívjon bizalommal, hogy együtt átszelhessük az akadályokat!